SlovenskyEnglishMagyarul

Kechnec

Előszó | Elérhetőségeink | Kapcsolat

Röntgen gépet vettek



szlovák gázipari vállalat ( SPP ) alapítványának segfítségével , amely Kenyhecnek az egészségügyi komplexum berendezésére 5 millió koronát ajándékozott, a falu moderm RTG gépeket vásárolt. Ez szolgálni fogja a tüdő, ortopéd, valamint a sebészeti rendelőket . A falu sikeresen folytatja a szociális- egészségügyi komplexum építésének második szakaszát is. A működő rendelők melllet épül a fekvő részleg, melyben 30 ágy az egészségügyet, 10 az öregkori betegségek gyógyászatát fogja szolgálni, és 86 idősek otthonaként fog működni. Az új épületben sebészeti rendelő és intenzív oszály is lesz megfelelő technikai felszereltséggel.

A Kuenz-SK a befektetése harmadik fázisáról gondolkodik



Az ostztrák KUENZ cég a napokban fejezi be 3.-ik csarnokát és a technikai háttér irodaépületét­.A társaság ezzel a kenyheci ipari parkban összesen 8,3 mil. EUR-t fektetett be, ami 1,8 mil euróval több a tervezett befektetésnél. Már most fontolóra vette egy új gyártási csarnok felépítését, 150 m hosszú termékek gyártására.Ahogy azt Hynek Weiss, dipl.mérnök a KUENZ -SK ügyvezető igazgatója elmondta, idáig a leghosszabb termék amit Kenyhecen terveztek és legyártottak, 34 méter hosszú és 56 tonna súlyú volt.

Kenyheci napok


2007 június 29 és 30-án a kenyheci sportpályán megrendezésre kerültek a Kenyheci napok. A falu gazdag kultúr- és társasági programmal várta az érdeklődőket, melyben olyan művészek szerepeltek mint Peter Nagy és együttese,Martin Kraus, Ščamba, és a Tuláci country együttes. A Kenyheci napok keretén belül a közönség megtekinthette a Čarnica folklóregyüttes 50 éves megalakulása alkalmából bemutatott ünnepi prömier műsorát. Szombaton nemzetközi főzőversenyre került sor, melyeken remek specialitásokat kóstolhatott meg a közönség, este pedig nagyszabású tüzijáték fejezte be a gazdag műsort.

Nemzetközi regionális televíziók fesztiválja


Pénteken június 15-én a kenyheci sportpályán fejeződött be a regionális televíziók13-ik nemzetközi fesztiválja. Több mint 100 résztvevője a program keretében megtekintette az egyedülálló fafaragványokat a helyi temetőben és ellátogatott a Kenyheci ipari parkba.

Gyermeknap Kenyhecen


Szombaton, június 2-án a kenyheci sportközpont megtelt gyermekzajjal és nevetéssel. A helyi és környékbeli gyerekek jöttek el ünnepelni a gyermeknapot.A futbalpálya megtelt fiatal futbalistákkal, azok számárapedig akik kevésbé sportbarátok több érdekes program és verseny várt.Nemcsak a gyerekek de szüleik is érdeklődve nézték a Yamaha motorkerékpárokat, vagy a Tai Kwon Do harcművészet bemutatóját.Min­denkit megörvendeztetett a kassai HC Košice jégkorongozóinak dedikálása.És ahogy egy helyes ünnepségen lenni szokás a végén minden gyermek édesség és ajándék csomagot kapott.

A Schelling Slovakia megnyitva


Pénteken, május 4-én a kenyheci ipari parkban ünnepélyesen megnyitották az osztrák Schelling Anlagenbau GmbH cég tagjaként a Schelling Slovakia új üzemét. A cég berendezéseket gyárt nagyon pontos vágáshoz a faipar részére. A kenyheci gyárban részegységeket fognak gyártani a Anlagenbau GmbH és partnerei (Alpla, Mawera, stb.) álltal gyártott berendezések számára.

Padovani Group



Az olasz Padovani Group a Kenyheci ipari parkban telket vásárolt, ahol fölépíti negyedik, saját tulajdonú Ónozott acéllemezek gyártási és kiszolgáló központját. Az új „lemezgyártó központnak“ a gyártási kapacitása 25 000 MT lesz, azzal a céllal, hogy az első évben az eladás meghaladja a 20 mil. eurót. További cél ezeknek a számoknak a megduplázása a második és a következő években. A befektetés összege eléri az 5 mil. eurót, A cég az első fázisban körülbelül 30 személyt tervez allkalmazni.

A Kenyheci ipari parknak új befektetője van


A Kenyheci ipari parkba érkezik a világszínvonalú szállítási technológiákat gyártó Doppelmayr cég. Befektetésük 2010 re eléri a 6,3 mil eurót. Ugyanebben az időben a cég kb. 30 szémélyt tervez alkalmazni.


ROMÁNIAI KÜLDÖTTSÉG LÁTOGAT KENYHECRE



Pénteken, 2007. február 23-án romániai küldöttség látogatja meg Kenyhec községet és a Kenyheci Ipari Parkot. A látogatás célja ismereteket és tapasztalatokat szerezni az önkormányzat teljeskörű fejlesztésével kapcsolatban. A küldöttség tagja lesz az SZK nyugat-romániai tiszteletbeli konzulja, Miroslav Jabloncsik, Ilie Bolojan megyei prefektus, Madaras község polgármestere, Dan Tiurbe, titkára és 5 helyi önkormányzati képviselő.



2 % A JÖVEDELEMADÓBÓL A KÖZSÉG LAKOSAI RÉSZÉRE


Adója 2%-ával Ön is támogathatja a Kenyheci Polgárok Községi Egyesületét – a testkultúra, oktatás, egészség- és környezetvédelem érdekében. Kenyhec község mellett működő olyan községi egyesületről van szó, amelynek tevékenysége Kenyhec község lakosait, valamint az ipari parkban dolgozókat szolgáló projektek támogatására irányul. Ez az egyesület elsősorban Kenyhec község szociális-egészségügyi komplexumának fejlesztését támogatja, amely feltétlenül szükséges az alapvető egészségügyi ellátás biztosításához. Továbbá támogatja az oktatás és művelődés fejlesztésére irányuló projekteket és egyéb különböző, a lakosokat szolgáló projekteket.

A jövedelemadó 2%-ának átutalásához szükséges dokumentumok:

Kenyhec község szolgáltatásai


A község új gépi berendezéseket vásárolt, melyekkel saját rezsiben elvégezheti a kommunális hulladék elszállítását, a községi úthálózat tisztítását és karbantartását, a csatornahálózat tisztítását és karbantartását, a levágott faágak aprítását és más egyéb szolgáltatásokat.

Ezeket a szolgáltatásokat a község az ipari üzemek területén levő utak karbantartása iránt érdeklődőknek is rendelkezésére bocsáthatja. További információk a Kenyheci Községi Hivatalban – a 055/728 25 11.

További szolgáltatások a község kínálatában:

  • borbély és fodrász szaküzlet
  • mosoda
  • professzionális konyha
  • ételkihordás az ipari üzemekbe
  • egészégügyi szolgáltatások
  • sport-és relaxációs szolgáltatások

„Brosúra – Kenyhec község szolgáltatásai”

A HANDTMANN Kenyhec mellett döntött

A Handtmann Slovákia s.r.o. társaságot 2005 végén alapították a világhírű és sikeres Handtmann cégcsoport legfiatalabb tagjaként.

A németországi Biberach és Annaberg fémöntödéivel együttműködve az új üzem Kenyhecen jó minőségű alumíniumöntvé­nyeket fog gyártani elsősorban az autóipar számára. Az első szakaszban a Handtmann Slovákia 55 munkavállaló alkalmazását tervezi, a beruházás pedig eléri a 600 millió Sk-t.

A Mikulás Kenyhecen


A kenyheci gyerekeket is meglátogatta a Mikulás. Szombaton, 2006. december 9-én érkezett hozzájuk, és örömet, sőt édességcsomagot is hozott a zsákjában.

A közel négyórás műsor alatt remekül szórakoztak a gyerekek. Megnézték a kenyheci óvodás barátaik fellépését, majd elszórakoztatta őket a Makarón és Bunkobrada páros is. Nagy sikert aratott a diszkó és a luftballon-show. Köszönet illet minden támogatót, de elsősorban a főtámogatót, Schmiedt Ferenc urat.


Peter Dvorský koncertje


2006. november 24-én, pénteken este 19,00 órakor a Kenyheci Községi Hivatal kongresszusi termében rendeztük meg Peter Dvorský kocertjét. A koncert keretén belül ünnepélyesen bemutattuk kiadványunkat Kenyhec község története címen, amelyet szlovák és magyar nyelven PhDr. Michal Mázik állított össze.

A könyv szerzőjének, Kenyhec község 1220-as évtől kezdődő múltját feldolgozó alkotójának a község polgármestere, JUDr. Bc. Konkoly József a Kenyhec község díszpolgára címet adományozta. A hangverseny ünnepi hangulatához Tokodi Ilona budapesti operaénekesnő is hozzájárult.

Kenyhec részt vesz „Az EU legvállalkozóbb régiója” címért folyó versenyben


A Kenyheci Ipari Parkot besorolták az „Európa legvállalkozóbb régiója” címért versengő 51 résztvevő közé. A kiválasztottak jegyzékét hétfőn, október 23-án hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság (EB). A győztesek nevét december 7-én teszi közzé Brüsszelben az EB, a Régiók Bizottsága és a finn elnökség.

A verseny célja: elismerésben részesíteni a vállalkozások támogatására irányuló közérdekű kezdeményezéseket. A nemzeti fordulókba 400-nál több regionális és helyi önkormányzat kapcsolódott be projektjével az egész Európai Unióból, valamint Romániából, Bulgáriából és Norvégiából. A verseny 6 kategóriában zajlik. A Kenyheci Ipari Park az úttörő vállalkozók között kerül megmérettetésre. A Kenyheci Ipari Park létrejötte ambiciózus projektnek bizonyult, s az EB szerint a helyi képviselőtestület­nek ennek köszönhetően sikerült újonnan kialakított ipari létesítményeibe vonzani a külföldi befektetőket, viszonylag rövid idő alatt megteremtve ily módon kb. 30 000 munkahely kialakításának potenciális lehetőségét. A Kenyheci Ipari Parkban jelenleg kb. 1500 embert foglalkoztatnak.

Az ipari park fejlesztésében szerzett tapasztalatok

Kedden, 2006. szeptember 19-én JUDr. Konkoly József, Kenyhec polgármestere, elfogadva a Pannon Gazdasági Hálózat (Pannon Business Network) meghívását, a Nemzetközi ipari parkok és technológiai központok címen zajló szeminárium résztvevőinek bemutatta a Kenyheci Ipari Parkot.

A magyarországi Körmenden megrendezett szemináriumon kb. 50 menedzser vett rész Magyarországról, Ausztriából, Szlovéniából, Horvátországból és Szlovákiából. A Kenyheci Ipari Park és Kenyhec község tapasztalatai és elért eredményei kedvező visszhangot váltottak ki a szeminárium résztvevői körében.

KENYHECI NAPOK


Történelmi jelentőségű eseményt, az első KENYHECI NAPOKAT rendezte meg Kenyhec község annak tiszteletére, hogy a település nevét 786 évvel ezelőtt említik először az okiratok, és 10 év telt el azóta, hogy megszületett a Kenyheci Ipari Park megalapításának gondolata.

TÁMOGATÓINK:
  • Agropuls Skároš
  • Dorsvet Plus, s.r.o.
  • EUROVIA, a. s. Košice
  • František Schmidt
  • Fukszová Agáta – Hostinec Agáta
  • Gabriel Albert – GABI ABC
  • GEO – KART, s. r. o.
  • GEOPROFIL, s.r.o.
  • Golden Dolphin, s.r.o. Kechnec
  • HUTNÉ STAVBY Košice, s.r.o.
  • Júlia Horváthová – Júlia NONSTOP
  • KOBIT, s.r.o. Dolný Kubín
  • KUENZ – SK, s.r.o.
  • Lahôdky Doping
  • Lekáreň FÉLIX – MUDr. Šťastná
  • Mária Koncsolová, Kechnec
  • REPREX, s.r.o.
  • SCORP, s.r.o.
  • Schelling Slovakia, s.r.o.
  • SVIP Košice, s.r.o.
  • TATRY, spol. s r.o.
  • V.O.D.S, a.s. Košice
  • Združenie CEVING


ÜNNEPÉLYES KAPAVÁGÁS – A SCHELLING SLOVAKIA ALAPKŐLETÉTELE

29. 6. 2006

A Schelling Slovakia társaság, a pontos vágásra szánt berendezések gyártására szakosodott osztrák Schelling Anlagenbau GmbH cégcsoport tagja és Kenyhec község a mai napon megtették az első, ünnepélyes kapavágást a társaság új üzemének, a Schelling Slovakia felépítéséhez. Kenyhecen, az új üzemben főleg a Schelling Anlagenbau GmbH és partnerei (Alpla, Mawera stb.) által gyártott terméksorokhoz készülnek majd alkatrészek. A Schelling Slovakia tervei szerint a gyártás beindítására 2007 márciusában kerülhet sor. Az új üzemben a cég 2007 végéig kb. 30 embert kíván alkalmazni. A befektetés összege az első fázisban eléri az 5 millió eurót.

A Schelling Slovakia s.r.o. 2005 decemberében írta alá azt a szerződést, mely alapján a Kenyheci Ipari Park területén 50.000 m2 földterületet vásárolt meg, és további 40.000 m2 földterület elővételi jogát jegyezték be. „Tekintettel a Schelling Anlagenbau GmbH forgalmának jelentős növekedésére, új gyártási és formatervezési kapacitások kiépítését láttuk szükségesnek“ – nyilatkozták a Schelling Anlagenbau GmbH vezető képviselői, Stefan F. Gritsch és Wolfgang Rohner. A végző elhatározást több tényező is befolyásolta. A legfontosabbak egyike volt a Kenyhecen kínált, kitűnően képzett munkaerő.

A társaság profilja:
A Schelling Anlagenbau GmbH a fűrészgépek, valamint a fa, műanyag, nem vas alapú fémek és nagy felületű, körkeresztmetszetű anyagok pontos vágására alkalmas berendezések világszerte ismert gyártója. A vállalatot 1917-ben alapították, és már több mint 30 éve a kereskedelmi és ipari vállalatok megbízható partnere.

A társaság tevékenysége az innovatív, partnerorientált megoldásokra irányul, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak az ügyfél sikeréhez. Az egyes iparágak teljes körű koncepciójában részt vállaló partnerként a Schelling Anlagenbau GmbH tanácsokat ad az ügyfeleinek a pontos vágás megoldásának kidolgozásában, valamint a beszállítási folyamatok megszervezésében.

A Schelling Anlagenbau GmbH végigkíséri a vállalatokat fennállásuk minden fázisán, amelyben a Schelling-féle gépek megjelennek: a gépészeti projekt megtervezésétől kezdve egészen a kínálatig, szerelésig és a termelésnek az ügyfélnél történő beindításáig. Ez az ügyfél – szállító viszony a sokéves munka eredményeként a vállalat applikációs és operációs menedzsmentjében az eljárások optimalizációjához vezet. Az aktualizálás és modifikáció lehetőségei biztosítják a cég számára, hogy követhesse az időszerű trendeket.

A Schelling Anlagenbau GmbH rendelkezik az ISO 9001:2000 szabvány bevezetését igazoló tanúsítvánnyal. Világviszonylatban 300 embert foglalkoztat, és a 2005-ös évben forgalma eléri a 36 millió eurót.

MEGNYÍLT A KUENZ-SK

19. Május 2006

Pénteken, 2006. május 19-én a Kenyheci Ipari Parkban ünnepélyes keretek között megnyitották az osztrák Künz társaság új üzemét. A társaság sorrendben harmadik üzemében önálló szerkezeti elemeket fognak gyártani konténerdarukhoz és egyéb speciális emelődarukhoz, továbbá vízi erőművek egyes tartozékait. Az első szakaszban a befektetett összeg eléri a 6,8 millió eurót. A 2007-es év feléig a tervek szerint a Kuenz-SK cég kb. 90 alkalmazottat vesz fel, elsősorban hegesztőket, lakatosokat. Az üzem ünnepélyes alapkőletétele 2005. június 2-án volt.

Günter Bischof, a Hans Künz GmbH társaság ügyvezetőjének elmondása szerint „a Künz cég forgalma az utóbbi években jelentősen megnőtt. Ezt a növekedést támogatta a növekvő kereslet, elsősorban Szlovénia, Lengyelország és a Cseh Köztársaság részéről, miközben a társaság termelési kapacitása szinte változatlan maradt. Mivel a Künz társaság stratégiája a további terjeszkedésre irányul, úgy láttuk, hogy újabb termelési kapacitások megteremtésére van szükség.“ Elhatározásukat, hogy a Kenyheci Ipari Parkot válasszák, több tényező is befolyásolta – elegendő képzett munkaerő áll rendelkezésre, Kenyhecen és Kassán megfelelőek a feltételek, és a befektetéshez kellő ösztönzést is kaptak.

A 2001-es év végén az osztrák Hans Künz GmbH társaság Kassán egy kis vállalatot, tervezőirodát alapított – Kuenz-SK s.r.o. néven. A tervezőiroda 2 mérnökkel kezdte a tevékenységét. Walter Künz, a Künz Holding GmbH ügyvezetője elmondta, hogy „nagyon kedvező tapasztalatokra tettünk szert a helyi alkalmazottak szakképzettségével és motivációjával kapcsolatban. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a helyszín kiválasztása során alaposan megvizsgáltuk a Kassán és környékén kínálkozó feltételeket.“

A Hans Künz GmbH, Ausztria cég profilja
Hans Künz 1932-ben Hard városában létrehozott egy lakatosműhelyt. Az üzem kezdettől fogva a mai napig foglalkozik a speciális daruk konstrukciójával és gyártásával. Az 1950-től 1970-ig terjedő időszakban toronydaruk gyártásával is foglalkoztak. A 70-es években az építőelemek gyártása másfelé, a vízi erőművekre irányult. A 80-as években a társaság konténerdarukat kezdett gyártani.

Jelenleg a Künz cég vezető szerepet tölt be a közép-európai piacokon, és egyike a konténerdaruk és speciális emelődaruk jelentős szállítóinak. Az elektrolízishez használt daruk, valamint a vízi erőművek befolyócsatornái tisztításához használt gépek terén a Künz cég hosszú távon világviszonylatban nagyon eredményes. Termékeinek 80–90 százaléka kivitelre készül. Természetesen rendelkeznek az ISO 9001:2000 szabvány szerinti minőségbiztosítási tanúsítvánnyal is. Az Ausztriában működő két üzem mellett (Hard, Groß St. Florian) a társaság az idén Szlovákiában indítja be harmadik üzemét (Kenyheci Ipari Park).

15. HAGYOMÁNYOS REPREZENTÁCIÓS BÁL


Már hagyomány, hogy február első szombatján Kenyhec község báli hangulatban él. A hölgyek gyönyörű estélyiben, az urak ünnepi öltönyben vagy szmokingban. Nem volt ez másképp ebben az évben sem. Az est moderátora Martin Nikodým volt, énekes sztárja Eva Máziková, a tánczenét pedig a Trial zenakar szolgáltatta. A vidámság kivilágos kivirradtig tartott. A meghívást elfogadta a közélet sok jeles személyisége, a hazai és külföldi gazdasági társaságok képviselői. Voltak a bálban parlamenti képviselők, de ott voltak Kenyhec és környéke lakosai is.




A PARK ÚJABB TÁRSASÁGGAL GAZDAGODOTT




A SWEP gazdasági társaság ma írta alá azt a megállapodást, mely alapján új termelőüzemet épít a Kenyheci Ipari Parkban. Az invesztíció értéke megközelíti a 10 millió eurót (12 millió USD). Az első szakaszban az új üzem 100 munkahelyet kínál, amelyeknek kb. 80%-a hagyományos munkásszakma. A szlovákiai alkalmazottak a társaságnak az egész világon foglalkoztatott, több mint 450 alkalmazottat számláló táborához csatlakoznak.

Rikard Malmback, az új üzem ügyvezető igazgatója a következőt mondta: „ Szlovákia nagyon jó hagyományokkal rendelkezik az egyes ipari ágazatok, például az acélgyártás, kohászat, fémek előállítása terén, s ez lehetővé teszi, hogy kifejezetten alkalmas munkatársakat találjunk.”

A SWEP gazdasági társaság etikus magatartást tanúsító és felelősségteljes munkáltatóként ismert. Hosszú ideje kiváló kapcsolatokat tart fenn az egyes országok – mint Malajzia, Svédország, Svájc és az Amerikai Egyesült Államok – iparának képviselőivel és lakosainak egy-egy közösségével. „Örülünk annak, hogy kivehetjük részünket a kassa régió fejlesztésében”, mondja Malmback. „Továbbá bízunk abban, hogy a Kenyhecen dolgozó új munkatársaink majd gond nélkül beilleszkednek a SWEP társaság nagy családjába, hiszen reputációjuk szerint lelkes, energikus, jövőre orientált emberek, s akkor még nem is szóltam gyakorlati tapasztalataikról és szakképzettségükről­.“ A minőségi munka kulcsfontosságú a SWEP társaságnál az ISO 9001 szerinti minősítés és sok további nemzetközi elismerés megtartása érdekében, amelyeket termékeivel érdemelt ki a cég független harmadik felektől.

A SWEP társaság új üzemének megnyitását üdvözölték a helyi közösség képviselői is. „Én személyesen is nagyon örülök annak, hogy a Kenyheci Ipari Parkban mindjárt az új év elején további befektetőt üdvözölhetünk. A SWEP társaság régiónk fejlődése szempontjából jelentős ösztönző erőnek számít, és a professzionális fejlődés lehetőségét kínálja sok ember számára”, mondta Kenyhec község polgármestere, JUDr. Konkoly József.


Az új gyártási kapacitás elősegíti a SWEP társaság növekedését az egyre inkább terjeszkedő piacon, valamint hogy üzletpolitikája értelmében minél közelebb kerüljön a megrendelőihez. Kenyhecen a későbbiek során az újabb befektetések a piac fejlődésétől függnek. Jelenleg a SWEP társaság irodája Pozsonyban található. De azon nyomban átköltözik Kenyhecre, amint befejezik az új üzem építését, miközben az új üzemben a termelés már idén ősszel beindul.

Az alkalmazottak felvétele
A SWEP hivatalosan ugyan még nem kezdte meg az alkalmazottak felvételét, de szívesen fogadjuk az előzetes jelntkezéseket. További tájékoztatást kaphatnak Rikard Malmback úrtól, vagy írjanak a következő e-mail címre: sk-job@swep.net .

Kiegészítő információk:
A SWEP társaság egyike a világ azon vezető cégeinek, amelyek kompakt forrasztott hőcserélőket (Compact brazed heat exchangers – CBEs) kínálnak a piacon, a hozzájuk tartozó termékekkel és szolgáltatásokkal együtt. A társaság több mint 50 országban levő képviseletének és több mint 20 országban levő forgalmazóinak köszönhetően valóban közel került az ügyfeleihez. A társaság székhelye Svédországban, Landskrona városában van. Termelőüzemei pedig Svédországban, Svájcban, az Amerikai Egyesült Államokban és Malajziában találhatók. A társaság önálló cégként működik a Dover globális korporáció keretén belül, melynek részvényeit jegyzik a New York-i börzén (NYSE).

ÚJ ÜZEM A KENYHECI IPARI PARKBAN

A Schelling-Slovakia a Kenyheci Ipari Parkban levő telek megvásárlására vonatkozó szerződést írt alá

Kenyhec, 2005. december 15. – A Schelling Slovakia társaság, mint a pontos vágásokat biztosító berendezések gyártására szakosodott osztrák Schelling Anlagenbau GmbH cégcsoport tagja, a Kenyheci Ipari Parkban levő 50.000 m2 területű telek megvásárlására, valamint 40.000 m2 területű telek elővételi jogának bejegyzésére vonatkozó szerződést írt alá. Az osztrák befektető az üzem építését a 2006/2007-es évek fordulóján kezdi meg. A 2007-es év közepétől a Schelling Slovakia cég Kenyhecen megkezdi a gyártást, elsősorban a Schelling Anlagenbau GmbH és partnerei (Alpla, Mawera stb.) által gyártott terméksorok komponenseinek gyártását. Ugyanezen időpontban megkezdik Kassán a mérnökök felkészítésát a termékek formatervezésével és a szoftwerek ellenőrzéssel kapcsolatban. A cég azt tervezi, hogy az új üzembe a 2007. év végéig kb. 30 embert vesz fel. Az első szakaszban a befektetett összeg eléri a 4 millió eurót. A társaság a technikusok és lakatosok felvételét 2006 januárjában kezdi meg. Bővebb információkhoz juthat a Schelling Slovakia köv. telefonszámán: 055 / 729 61 88.

Annak érdekében, hogy a cég minél előbb megkezdhesse a termelést, a Schelling Anlagenbau GmbH tervei szerint már 2006 januárjában beindítja Kassa közelében a kisebb gyártási folyamatokat. „Tekintettel a Schelling Anlagenbau GmbH cég forgalmának jelentős növekedésére, új gyártási és formatervezési kapacitások kiépítését láttuk szükségesnek“ – mondták a Schelling Anlagenbau GmbH vezető képviselői, Gritsch úr és Rohner úr. A végső elhatározást néhány tényező befolyásolta. A legfontosabbak egyike a Kenyhecen rendelkezésre álló kiváló szakképzett munkaerő kínálata volt.

Kiegészítő információk:
A Schelling Anlagenbau GmbH a fűrészek, valamint a különféle anyagok – fa, műanyag, színesfém – és a nagyfelületű körkeresztnetszetű anyagok pontos vágására alkalmas berendezések világszerte ismert gyártója. A társaságot 1917-ben alapították, és már több mint 30 éve a kereskedelmi és ipari vállalatok megbízható partnere.

A társaság tevékenysége az innovatív, partnerorientált megoldásokra irányul, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak az ügyfél sikeréhez. Az egyes iparágak teljeskörű koncepciójában részt vállaló partnerként a Schelling Anlagenbau GmbH tanácsokat ad az ügyfeleinek a pontos vágás megoldásának kidolgozásában, valamint a beszállítási folyamatok megszervezésében.

A Schelling Anlagenbau GmbH végigkíséri a vállalatokat fennállásuk, életük minden fázisán, amelyben a Schelling-féle gépek megjelennek: a gépészeti projekt megtervezésétől kezdve egészen a kínálatig, szerelésig és a termelésnek az ügyfélnél történő beindításáig. Ez az ügyfél – szállító viszony a sokéves munka eredményeként a vállalat applikációs és operációs menedzsmentjében az eljárások optimalizációjához vezet. Az aktualizáció és modifikáció lehetőségei biztosítják a cég számára, hogy követhesse az aktuális trendeket.

A Schelling Anlagenbau GmbH rendelkezik az ISO 9001:2000 szabvány bevezetését igazoló tanúsítvánnyal. Világviszonylatban 300 embert foglalkoztat, és a 2005-ös évre tervezett forgalma eléri a 36 millió eurót.

A GFT üzemeinek megtekintése

21. 10. 2005

Pénteken, 2005. október 14-én Kenyhec önkormányzatának képviselői élükön JUDr. Konkoly József polgármesterrel megtekintették a GETRAG FORD Transmissions cég üzemegységeit Kölnben. Látogatásuk során lehetőség nyílt arra is, hogy Merkenichben megtekintsék a társaság fejlesztési és tesztelési központját, a sebességváltók gyártását Niehlben, továbbá hogy meghallgassák a GETRAG FORD Transmissions cég múltjáról és jelenéről szóló érdekes előadásokat.

A látogatás keretén belül egyúttal többször is volt lehetőség arra, hogy a Kenyheci Ipari Parkot bemutassák a GETRAG FORD Transmissions cég beszállítóinak is, a község polgármestere és a társaság csúcsvezetése között zajlott tárgyalások pedig kölcsönös megelégedettséggel zárultak.

Az ipari parkról Prágában

11. 10. 2005

A Cseh Köztársaság Ipari és Kereskedelmi Minisztériumának meghívására a község polgármestere, JUDr. Konkoly József 2005. október 12–13-án bemutatta a Kenyheci Ipari Parkot a Cseh Köztrsaság kereskedelmi társaságainak és szervezeteinek képviselői előtt. Útja során meglátogatta a Plzeňi Ipari Parkot is, továbbá találkozott az államigazgatás és a helyi önkormányzat több jeles képviselőjével.

Ha több információt szeretne, töltse le a Power Pointban készült prezentációt (20MB).

A község polgármestere átvette a Kassai Megyei Önkormányzat elnökének díját

11. 10. 2005

Hétfőn, október 10-én Kassán az Állami Színházban adták át a Kassai Megyei Önkormányzat (KSK) díját és a Kassai Megyei Önkormányzat elnökének díját. Mindkét díjat a Kassa megye fejlesztése terén elért kiemelkedő eredményekért és a társadalmi élet különböző területein végzett kiváló alkotó tevékenységért ítélik oda.

A Kassai Megyei Önkormányzat elnökének díját RNDr. Rudolf Bauer átadta Kenyhec község polgármesterének, JUDr. Konkoly Józsefnek is. A díjat jelentő emléklaphoz 10 000 szlovák korona összegű pénzjutalom is jár. JUDr. Konkoly József elmondta, hogy a pénzjutalmat a Kenyhecen létrehozott új diagnosztikai központnak ajánlja fel gyógyászati eszközök vásárlására. „Ez a kitüntetés a község lakosainak és az önkormányzati képviselőknek is szól, akik bíznak bennem. Remélem, hogy az ő megelégedettségük mellett tevékenységemnek leginkább azok örültek, akiknek munkalehetőséget biztosítottunk az ipari parkban “ – mondta a polgármester.

Az USA nagykövete Kenyhecen

13. 9. 2005

Kedden, szeptember 13-án Kenyhecre látogatott az Amerikai Egyesült Államok szlovákiai nagykövete, J. E. Rodolphe M. Vallee. A találkozón a község polgármestere, JUDr. Konkoly József tájékoztatta a nagykövetet Kenyhec és a község ipari parkja fejlődésének időszerű kérdéseiről. Mindketten kölcsönös támogatásukról biztosították egymást a külföldi befektetők megkeresése és az új munkahelyek létrehozása terén.

JUDr. Konkoly József, Kenyhec polgármesterének szavai szerint a találkozó baráti hangulatban zajlott. „A község lakosai nagyra értékelik, hogy az Amerikai Egyesült Államok új szlovákiai nagykövete mindjárt első szlovákiai körútja során ellátogatott Kenyhecre. Bízom benne, hogy együttműködésünk sikerrel folytatódik, és közös erővel elősegíthetjük a kassai régió fejlődését.“

Európai kulturális fesztivál

21. 8. 2005
Kenyhez község és a FEMAN egyesület meghívják Önt a külföldi művészeti csoportok fellépésére, amelyre a nemzetek és nemzetiségek Európai kulturális fesztiválja FEMAN 2005 keretén belül kerül sor pénteken, szeptember 2-án 20.00 órai kezdettel Kenyhec sporttelepén.

Program:
20:00 „EURÓPAI ÉJSZAKA“ – Ciprus, Bulgária, Ukrajna, Macedónia, Franciaország, Magyarország, Szerbia-Montenegró
22:00 Kontinensek üdvözlete: Ázsia – Dél-Korea

Csillagos éjszaka Kenyhecen

15. 8. 2005

Kenyhec képviseletében a község polgármestere és önkormányzata szeretettel meghívják Önt a Csillagos éjszaka Kenyhecen 2005 elnevezésű rendezvényre, amelyre pénteken, 2005. augusztus 26-án 19.30 órakor kerül sor a község sporttelepén.A látogatókat gazdag programmal várjuk – fellép Pavol Hammel, a Gladiator együttes, lesz éjszakai diszkó, frissítők, tombola. A belépés díjtalan.

Alapkőletétel

30. 6. 2005

Csütörtökön, 2005. július 7-én Kenyhec község történelmének újabb jelentős eseményét élte át. A GETRAG FORD Transmissions kereskedelmi társaság az ipari parkban letette új termelőüzeme, a GETRAG FORD Transmissions Slovakia s.r.o. alapkövét.

A GETRAG FORD Transmissions cég a Kenyheci Ipari Parkban korszerű üzemet épít dupla tengelykapcsolóval ellátott sebességváltók és motorkerékpárok sebességváltóinak gyártására.

A cég a régióban csaknem 750 közvetlen munkalehetőséget teremt és további olyan munkahelyeket, amelyek kialakítása az új üzemmel függ össze, arra épül. A kenyheci invesztíció mértéke megközelíti a 300 millió eurót, és a társaság az új üzemben 300 – 400 millió eurós éves forgalommal számol.

Az alapkőletétel alkalmából a GETRAG FORD Transmissions 10 000 eurót ajánlott fel a kenyheci rendelőintézet felszerelésére. Kenyhec nagyra értékeli ezt az ajándékot. A falu rendelőintézete szolgáltatásaival egyaránt ellátja a Kassa környéki régió lakosait és az ipari park befektetőit.


„Az alapkő letétele jelentős esemény számunkra. Az újonnan kifejlesztett, dupla tengelykapcsolóval ellátott sebességváltóink gyártása a 2007-es év közepe táján indul, de a motorkerékpárok sebességváltóit már 2006 végétől szeretnénk itt gyártani. Jelenleg megkezdtük a tehetséges és elszánt dolgozók toborzását, akik szívesen lennének a Kenyhecen kialakuló új társaságunk tagjai. Örülünk minden érdeklődő jelentkezésének. A betöltetlen munkahelyekről bővebb tájékoztatást kaphatnak a www.getrag-ford.de honlapunkon” – mondta Tobias Hagenmeyer, a GETRAG Corporate Group elnöke.

Kenyhec község polgármastere, JUDr. Konkoly József ez alkalomból a következőket mondta: „Örülünk, hogy a GETRAG FORD Transmissions cég új üzeme részére helyszínként éppen a Kenyheci Ipari Parkot választotta. A mi szempontunkból jelentős befektetőről van szó, aki új üzemében korszerű technológiát és gyártási eljárást honosít majd meg. A GETRAG FORD Transmissions projektben sok lehetőség rejlik, számos közvetlen és közvetett munkahelyet teremt. Lehetőséget kapnak a különböző területek szakemberei, a magasabb szintű képzettséggel rendelkezők is” – tette hozzá Konkoly úr. A befektetés ösztönző impulzust jelent az oktatásügy, az egészségügy és a régió sportélete szempontjából is. Kenyhec felkészült arra, hogy ezeket a szolgáltatásokat professzionális szinten biztosítsa. A község vezetői megtiszteltetésnek tekintik a befektető elhatározását, hogy a Kenyheci Ipari Park mellett döntött, és meggyőződésük, hogy a kölcsönös együttműködés korrekt és mindkét fél számára gyümölcsöző lesz.


A GETRAG FORD Transmissions kereskedelmi társaság a sebességváltók specialistájának tartott GETRAG és a Ford Motor cég közös vállalata (50:50), továbbá tagja a GETRAG Corporate Group cégcsoportnak. A GETRAG Corporate Group a manuális sebességváltók legnagyobb független gyártója a világon. A cégcsoport székhelye Kölnben (Németország) van, termelőüzemei pedig Bordeaux-ban (Franciaország), Halewoodban (Nagy-Britannia) és Kölnben. Ezenkívül termékfejlesztő központtal is rendelkezik Gőteborgban (Svédország). További információk a www.getrag-ford.de honlapon találhatók.

A V.O.D.S. Košice cég letette az alapkövet

21. 6. 2005

Kedden, 2005. június 21-én Kenyhecen, az ipari parkban sorrendben már a hetedik befektető tette le egy további termelőüzem alapkövét.

A hulladékhas­znosítással és -feldolgozással foglalkozó V.O.D.S. Košice részvénytársaság 2005 végéig itt építi fel az elhasználódott gumiabroncsok és autógumik reciklálására szakosodott üzemét, melynek éves kapacitása – három műszakos üzemeltetés mellett – 20 000 tonna lesz.

A fejlesztési terv megvalósításához igénybe veszik az Európai Unió strukturális alapja által nyújtott támogatást is. Az invesztíció összege majdnem 150 millió Sk, és az építés első fázisában a cég csaknem 30 új munkahely kialakítását tervezi.

ÚJ BEFEKTETŐ A KENYHECI IPARI PARKBAN

Új Szó 03/06/2005
KOZSÁR ZSUZSANNA

Három éven belül 5–6 millió eurós forgalom Kenyhec. 2005.
június 2-án helyezték el az új gyáregység, a KUENZ-SK alapkövét a kenyheci ipari parkban. Az osztrák Hans Künz GmbH családi vállalat 2006 első felére építi fel darugyárát, ahol 90 ember számára teremt majd munkalehetőséget.A cég speciális emelődaruk készítésével foglalkozik, a megrendelők igényei szerint egyedi termékeket gyárt. 2001 óta működik a cég kassai tervezőirodája, mely jelenleg 7 mérnököt foglalkoztat. Mivel rendkívül jók a cégvezetés tapasztalatai a kassai tervezőkkel, fontolóra vették a szlovákiai terjeszkedés lehetőségét.


Kenyhecre a Künz-testvérek választása azért esett, mert elegendő képzett munkaerő található itt, megfelelő az infrastruktúra, a közeli Kassán pedig biztosítják a szakképzést a Műszaki Egyetemen. Mivel a vállalat számára előnyösebb felépíteni egy gyárat, mintsem valamely létező üzemet átalakítani, az együttműködés első lépéseként 2004 decemberében 9,1 hektár földterületet vásároltak a kenyheci ipari parkban. A tervezett invesztíció hat és fél millió euró. A vállalat az elkövetkező öt éven belül nem készül más nagyobb befektetésre. A Hans Künz GmbH vállalatot 1932-ben alapították, eredetileg az ausztriai Hart városában.

A KENYHECI IPARI PARK SIKERESEN FEJLŐDIK

4. 3. 2005

Több, mint egy év telt el a kenyheci ipari park megnyitása óta. Az 5 hektáros területen 4 új beruházó építi üzemeit – Dorsvet Plus, Evans, Imrich Čamaj és JISIMEX. Kenyhec község szerződést írt alá egy stratégiai befektetővel – a Getrag Ford Transmissions társasággal, valamint 3 kisebb befektetővel – a Plastipak, Kuenz és V.O.D.S. vállatokkal.Jelenleg több, mint 1000 alkalmazott dolgozik az ipari park területén. A park fejlődése kedvező hatással van Kenyhec község lakosságának növekedésére is. Két éven belül minden feltétel adott lesz mintegy 200 új lakás építésére. A primér és a szekundér egészségügyi ellátást helyben biztosítja egy professzionálisan felszerelt rendelőintézet. sajtójelentés

Kenyhecen ismét állt a bál!

7. 2. 2005

Február első szombatja Kenyhecen immár hagyományosan a reprezentációs bál napja. A községi hivatal nagytermét már 14. alkalommal töltötte meg mintegy 500 elegáns hölgy és úr, nemcsak Szlovákiából, hanem sok más országból is.
A különböző nemzetek és nemzetiségek iránti tiszteletet jelképezte az a gyertyatartó, amely az egyes nemzetek zászlóival, illetve színes gyertyákkal volt tele. Az est moderátora Martin Nikodým volt, a táncba hívó dallamokról pedig az ismert Drišľak, valamint a Trial zenekar gondoskodott.
A 14. kenyheci reprezentációs bálon több illusztris vendég is részt vett. A meghívást elfogadta MUDr. Viliam Novotný, a Szlovák Parlament képviselője, Dr Oto Szabo, a köztársasági elnök kassai irodájának vezetője, Vítězslav Pivoňka, a Cseh Köztársaság kassai főkonzulja, Ing. Roman Kuruc, a SARIO ügynökség vezérigazgatója, Herman Guisset, a Gilbos Slovensko társaság vezető menedzsere, Dr. hc prof.Ing. Miloš Somora, CSc., a Molex cég külkapcsolatokért felelős igazgatója, a környező községek polgármesterei, magyarorszgági vendégek, több jelentős kassai intézmény képviselői, valamint a U.S. Steel Košice képviselői.

Kivilágos kivirradtig állt a bál. Hiszen ahogy azt az est házigazdája, Martin Nikodým megjegyezte, – a kenyheci emberek tudnak mulatni.