A KÖZSÉG TÖRTÉNETE
Régészeti ásatások bizonyítják, hogy ezen a területen már a kőkorszakban is
emberek éltek. Ebből az következik, hogy a környező természet kedvező
életfeltételeket biztosított.
A községet először a 13. században, pontosabban 1220-ban említi a
krónika, méghozzá Felnémet néven. A Hernád alsó folyásánál fekvő kiránynői
birtokokon, amelyek közé Kenyhec (a korabeli írásmód szerint Kenyhecz) is
tartozott, a 12. és 13. század fordulóján az uralkodó német nemzetiségű vendégei
telepedtek le. Erről a tényről a váradi regiszterből értesülhetünk, amely
1220-ből származik. 1295-ben Ágnes királyné hét másik községgel együtt Kenyhecet
is IV. László királynak ajándékozta.
Az 1338-ban kelt ajándékozási levélben az áll, hogy községünk közelében, illetve
a mostani Abaújszina határában egy malom működött, amely a legújabb időkig
megmaradt. Ez is bizonyítja az itt élők aktív mezőgazdasági elfoglaltságát.
Zsigmond király szintén meghatározó egyéniségnek bizonyult a község
történetében. Kenyhecet a máramarosi főispánnak, a perényi származású Péternek
ajándékozta, aki hűségével és harci tetteivel érdemelte ki ezt az ajánkékot. Ez
a tény is mutatja a község akkori jelentőségét. Az ajándékozási levélben a
következő érdekes kétnyelvű elnevezést találjuk,– Felnemethy alio domine
Kemnech.
Bár községünk a németek bevonulásakor eredeti, szláv nevét viselte, amelyet a
németek átvettek, hivatalos magyar névként a Felnémet elnevezést kapta. 1560-ban
Kenyhecz Nempty néven szerepelt, 1605 Kenyhecz-ként, 1808-ban pedig
Kechnec-ként, amely megnevezés máig használatos. Egyházi eredetű dokumentumok
alapján Kenyhecen 1746-ban szlovákul és magyarul beszéltek, csakúgy, mint
jelenleg.
A község akkori jelentőségét bizonyítja az az adat is, mely szerint
egy fontos kereskedelmi útvonal vezetett keresztül rajta, a Budai, avagy Pesti
út. Ez azonban gyakorta szolgált hadi útvonalként is.
A község több jelentős nemzetségnek volt székhelye, – említést
érdemel a Kenyheczi és a Csikovics nemzetség. Csikovics János I. Leopold
királytól kapta a falut 1689-ben Bécsben.
A vallásnak régi hagyománya van a faluban. Az erdélyi nemes, Thököly
Imre vezette 17. századi harcok idején a lakosságra minden valószínűség szerint
rákényszerítették a reformációt. Az Akié a föld, annak hitét valljátok!"
– mondás jegyében a helyi római katolikus templomot földig rombolták. Csak
1749-ben építették fel újra, Kaczer István püspök parancsára. Jelenlegi formáját
a1992 – l993 közötti újjáépítés során nyerte el.
Elődeink gondoltak a jövőre, krónikákat hagytak az eljövendő nemzedékekre.
Községünk krónikája azonban 1938-ban elveszett. Az újabb, Doják Imre nevéhez
fűződő feljegyzésekből érdekes képet kapunk az 1848–1849-es forradalom és
szabadságharc eseményeiről. A falu határában kemény harcok folytak,
valószínűleg a stratégiai fontosságú hidasnémeti hídért. A császári udvar
szolgálatában lévő osztrák katonák a község kocsmájának utvarán négy falubelit
végeztek ki. Ez a kocsma Fedor, illetve később Rácz család udvarán állt.
A 19. században a következő fontosabb családok települtek itt le: Mác
János családja, Horváth József családja, de a Ferdynandy, Pallagi, Teleki,
Lejtényi, Vadász és Smidt földesurak is. A telkek tulajdonosa a magyar
hadsereg tisztje, Török Géza volt.
A község a vasúti közlekedés történetébe is beírta nevét. Az első
vonat 1860 július 5-én robogott el a falu határában. Ez a szerelvény
Miskolcról indult és Kassára tartott. Hagyományai voltak nálunk a színháznak is.
|
